Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Híres kutyák

Béla kutya,Baja:

Baja szobrot állítana legendás kutyájának, Bélának

Baja - A kutya szeretete életre szóló barátsággal ajándékozza meg gazdáját. De mi van akkor, ha az eb egy egész várost tüntet ki a szeretetével? Abból legenda születik. Olyan, mint a bajai Béla kutya legendája.

Az egyik közösségi portálon Állítsunk szobrot Béla kutyának néven civil kezdeményezés indult. A bajai kötődésű csoport célja, hogy támogatókat és közadakozással pénzt gyűjtsenek: méltó emléket kívánnak állítani Baja város kutyájának, Bélának, akit a városlakók több mit tíz éven át – 1985 és 1999 között – szerettek és gondoztak. A rövidszőrű magyar vizsla különleges státuszt élvező kedvence volt Bajának: Béla senkié sem volt, ezért kicsit mindenki a gazdájának érezhette magát. A bajaiak Béláját több mint tíz éve, egy baleset következtében szerzett súlyos sérülés miatt kellett elaltatni, de emléke azóta is élénken él, ezért a város lakói szeretnének szobrot állítani az örök csavargónak, Bélának, Baja város kutyájának.

Hogyan lett Bélából legenda?

Béláról rengeteg mendemonda kering, hogyan került a bajai utcákra. A leggyakrabban emlegetett verzió szerint a kutyát egy német turista hagyta el a Petőfi-szigeti kempingben 1985 nyarán. Mások úgy vélik, gazdája eltűnt, mint a kámfor, és Béla egész életében őt kereste.
 

Baja legendás kutyája, Béla
Baja legendás kutyája, Béla.


A kutya igaz története ennél jóval prózaibb: Bélát és testvérét nyolc-kilenc hónapos korukban egyszerűen kitették az utcára, mert a két jószág nem ápolt baráti viszonyt a szomszéd macskákkal. Vadászkutya mivoltukat sem tudták letagadni: megfojtottak pár galambot.

A két kutyus kezdetben a Tóth Kálmán szobor melletti fenyőfa alatt húzódott meg. Béla testvére hamar gazdára talált, egy bácsbokodi asszonyhoz került. A másik ebnek azonban egy gazdi mellett sem volt maradása, pedig többen próbálkoztak befogadásával. Így lett Béla mindenkié, Baja város lakóié.

A kutya, akit mindenki szeretett

A kutyust a közeli fodrászatban szánták meg először, sűrűn kapott finom falatokat. Később messzebbre is elcsatangolt: reggelente a bajai III. Béla gimnázium előtt várta a diákokat, akik gyakran osztották meg tízóraira hozott elemózsiájukat a kutyával. Itt ragadt rá a neve is, az egyik tanár hívta először az ebet Bélának.

– Édesapám gimnáziumi tanár. Ő mesélte, hogy az elsősök néha azt a feladatot kapták a felsőbb évesektől, kerítsék elő Bélát, és hozzák be az iskolába. Így Béla még a gólyatáborok mókázásaiból is kivette a részét – mondta el a bajai Horváth Attila.

Béla a várótermekbe is betért, és megpihent, ha úgy tartotta kedve.
Béla a várótermekbe is betért, és megpihent, ha úgy tartotta kedve.


Béla a szokások rabja volt, így mindig tudni lehetett hol tartózkodik éppen. Menetrendszerű útvonalából nem maradhatott ki a posta helyi épülete sem, ahol napközben pihent meg. Délelőttönként az asztal alatt elterülve szunyókált. Ebédidőben az éttermek és áruházak előtt várakozott, egy-egy elévetett finomságra ácsingózva. Ha úgy tartotta kedve, kilátogatott a húsgyárhoz is, visszafelé a munkásokat szállító buszra is felkéreckedett. Szerdán és szombaton pedig igazi bajaiként piaci napot tartott.

A közlekedési szabályokat is megtanulta: sosem szaladt át a piroson, mindig megvárta, amíg zöldre vált a lámpa. A postásokat és a rendőröket sosem ugatta meg, annál inkább a punkokat.

Csupán éjszakára tért be idős gondozójához, Csóka Máriához, aki Táncsics utcai kényszerlakásában szállást biztosított a folyton csavargó kutyának.

Csóka Mária, a kutya egyik gondozója és Béla.
Csóka Mária, a kutya egyik gondozója és Béla.


Kutyaharapást szőrivel

A bajaiak először 1994-ben fogtak össze Béláért: megmentették a kutya életét. Történt, hogy Béla - a napi rutinjának megfelelően - a postán töltötte délelőtti szunyókálását, amikor egy kisgyerek megrángatta az alvó állat fülét. Béla álmából felriadva megmarta a gyermeket. Sebet ugyan nem ejtett rajta, de a kisgyermek nagyon megijedt. A kutyát elaltatták volna, de a bajai lakosok kiálltak a négylábúért: hosszas procedúra után, az oltási igazolásokkal és a bajai állatorvosok segítségével sikerült bizonyítani, hogy nem a kutya tehetett a „balesetről". Tüske Ferenc főállatorvos jóváhagyásával Béla megmenekült az altatástól.

A bajaiak összefogása kapcsán merült fel az ötlet – Lipokatity József képviselő, nyugalmazott főállatorvos javaslatára – hogy Béláról a város vezetősége gondoskodjon a továbbiakban. 1995 decemberében Béla hivatalosan is a város kutyája lett, nyakörvére apró réztáblát csatoltak: Béla, Baja város kutyája felirattal. Az akkori polgármester, Széll Péter egy televíziós interjúban elmondta, Béla különleges védelmet érdemel, minden bajaitól elvárható, hogy őrizze, védje, és ha kell, ápolja is a kutyát. Így lett a folyton csatangoló ebből előbb mindenki szeretett kutyusa, később pedig Baja város büszkesége.

A csavargás lett Béla veszte

A város kutyáját 1999 júniusában gázolta el egy autó. A baleset következtében Béla fejét hatalmas ütés érte, ennek ellenére a tizennégy éves ebnek még maradt annyi ereje, hogy akkori gondozójához, Kemény Jánosnéhoz, vagy ahogy mindenki ismerte, Margit nénihez, visszatántorogjon. Mészárosné Czinger Gizella segített az idős asszonynak állatorvoshoz szállítani Béla kutyát.

Sulyok Péter Bélát vizsgálja.
Sulyok Péter Bélát vizsgálja.


– Béla megöregedett. Sem a hallása, sem a látása nem volt már tökéletes – mondta Sulyok Péter állatorvos, akihez súlyos állapotban – lógó, törött állkapoccsal és vérző szájjal –szállították be a város kutyáját. A vizsgálatok során kiderült, Bélának mindkét oldalon összeroncsolódott a pofája, a röntgen öt helyen mutatott szilánkos törést alsó és felső állkapcsán. Sulyok Péter mindent elkövetett: több kollégájával is konzultált, még a budapesti állatorvosi egyetem sebészeti tanszékéről is segítséget kért, azonban a hétvégi időpontban a kórház nem tudta fogadni Béla kutyát, így Sulyok doktornak egyedül kellett elvégeznie a műtétet.

– Miután felnyitottam az állat pofázmányát, sajnos egyértelművé vált, hogy nem lehet megoldani a problémát. Béla soha nem lett volna képes egyedül enni a továbbiakban. Így az elaltatása mellett döntöttünk – emlékezett vissza az állatorvos az operáció körülményeire.

Béla elment, a legenda maradt

Bár már 12 éve, hogy a kutyus elpusztult, néhány hete civil kezdeményezés indult az egyik közösségi portálon: szobrot szeretnének állítani Baja örök kedvencének.

A szoborállítás ötlete már 1995-ben is felmerült, de akkor félbe maradt a kezdeményezés. Széll Péter, miután Béla nyakába akasztotta a rézmedált, arról beszélt, hogy vállalkozók egy csoportja megkereste, szobrot állítanának a nem mindennapi ebnek. A polgármester akkor azt mondta, nem tipikus ugyan, hogy valakinek még életében állítsanak szobrot, de nem is lehetetlen. Az ötlet azonban akkor nem valósult meg.

 
Béla 1995-ben kapta a Baja város kutyája címet


Béla kutyát nem felejtették el a bajaiak és talán egyszer neki is lehet szobra, mint Mancsnak, az életmentő kutyának Miskolcon.

Béla hozománya: egyetlen kóbor kutyát sem altattak el

Bélának köszönhetően az állatvédők figyelme Bajára szegeződött, és különleges együttműködés alakult ki a Bajai Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. valamint az I.G. Grenzenlos német állatvédő alapítvány között. Az összefogásnak köszönhetően nem kellett elaltatni egy befogott bajai kóbor kutyust sem, mert az alapítvány székesfehérvári és németországi menhelyekre szállította az állatokat. 3-3500 kutyát mentettek meg így. – Sajnos az együttműködés tavaly felbomlott. A bajai gyepmesteri telep tizenöt év óta először telt meg, de állatot elaltatni továbbra sem szeretnénk – mondta Sulyok Péter állatorvos

Mancs,Miskolc:

Mancs (teljes nevén Miskolci Sátán Mancs; 1994. – 2006. október 22.) németjuhász kan kutya, a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája.

Élete [szerkesztés]

Születésekor 11 testvére volt az alomban. Hathónapos korában gazdája észrevette, hogy egyik hátsó lábát nem használja rendesen. Az állatorvos diszpláziát állapított meg, vagyis a csontfeje nem fejlődött ki rendesen. Egy házilag átalakított szíjkengyel segítségével fél év alatt sikerült korrigálni a fejlődési rendellenességet.

Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott. Mancs részt vett a mentésben többek között a 2001-es salvadori és indiai földrengéseknél is. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte.

2006 októberében tüdőgyulladást kapott és elpusztult; gazdája a nyilvánosság kizárásával saját kertjében temette el. Az ezt követő egy hónapban belvárosi szobra valóságos búcsújáró hellyé vált, naponta több gyertyát gyújtottak előtte.

A szobor [szerkesztés]

2004 decemberében avatták fel Mancs szobrát Miskolc belvárosában, a Szinva patak partján, nem messze a Szinva terasztól. A szobrot Szanyi Borbála szobrászművész készítette.

A szobor táblájának felirata:

MANCS
a miskolciak híres életmentő kutyája.
1996 óta – a Spider mentőcsoport tagjaként – több száz
emberéletet mentett meg a világ számos országában.
 

Film [szerkesztés]

A kutyáról szóló film forgatásának megkezdését 2008 októberére tervezték, jelenleg úgy tűnik, 2010-ben kezdődik meg.

Lajka,Oroszország:

A szovjet Szputnyik–2 műhold fedélzetén Lajka (oroszul Лайка; jelentése: Ugatós) kutya – fajtáját tekintve egy keverék – volt az első élőlény bolygónkról, amely eljutott a világűrbe. A műholdat 1957. november 3-án indították Bajkonurból. Az űrutas eredetileg Moszkva utcáin kóborolt, és a sintértelepről választották ki kísérleti alanynak. Több más néven is illették az állatot, leggyakrabban használt neve állítólag Kudrjavka (кудрявка), azaz Bodri volt. Két másik kutyával együtt rövid kiképzést kapott, és 1957. november 3-án felbocsátották az űrbe a Szputnyik–2 fedélzetén. A műholdnak nem volt visszatérő egysége/képessége, ezért Lajkára egyébként is a halál várt, de a szovjetek sokáig azt terjesztették, hogy több napig életben volt, ám mint később bebizonyosodott, a Föld körüli pályára állás után néhány órával elpusztult. Biológiai küldetést kellett volna végrehajtania, amelyben az élő szervezet űrbéli viselkedését tanulmányozzák.

Bár Lajka sorsa már a felbocsátáskor a pusztulás volt, repülésének legfőbb eredménye mégis az volt, hogy bebizonyította, egy élő szervezet kibírja egy űrstart és a Föld körüli pályára állás, majd a súlytalanság körülményeit.

Előkészületek [szerkesztés]

A szovjetek az állatokkal végzett űrkísérleteikhez főként kutyákat „használtak”, a szuborbitális és orbitális kísérletek során több tucat kutya indult rakétán az űrbe. Ezeket az állatokat szegény sorsú ebek közül választották. Így Lajka – a kis termetű, keverék szuka – is egy moszkvai „állatmenhelyről” került Bajkonurba. Lajka eredeti neve sem ismert, újdonsült gazdái Kudrjavkának, Zsucskának (Bogárkának) és Limoncsiknak (Citromkának) is nevezték. A Lajka név végül a kis keverék jól felismerhető jegyeiből ragadt rajta. (A lajka egy, a huskyval szinte megegyező szibériai kutyafajta, az űrutazó pedig egy lajka és egy másik terrier keveréke volt.)

Lajkát két másik társával – Muszkával és Albinával – választották tréningre. A tréning során leginkább a szűk kabinhoz kellett hozzászoktatni az állatokat, amely során egy 20 napos periódus alatt egyre szűkebb ketrecekbe zárták őket. Emellett centrifugateszteknek is alávetették őket, hogy a start során keletkező túlterheléseket szimulálják. A kutyák szívverése és vérnyomása a duplájára emelkedett a tesztek során. További tesztek során az űrhajóban keletkező zajokhoz szoktatták az ebeket. Főként a mozgáshiánnyal járó tesztek (a mind kisebb ketrecekbe zárás) alakultak rosszul, a kutyák nem voltak hajlandóak vizeletet és székletet üríteni, állapotuk romlott még a beadott hashajtó ellenére is, ezért lassítani kellett a szoktatás ütemén.

A NASA adatai alapján Lajkát már 1957. október 31-én – három nappal a start előtt – elhelyezték a kabinjába.

A repülés [szerkesztés]

A Szputnyik–1 repülése után a Párt tovább akarta forszírozni az űrbeli teljesítménnyel szerzett politikai előnyt, ezért egy újabb műhold felbocsátását rendelte el. Erre jó alkalmat kínált november 7., a nagy októberi szocialista forradalom 40. évfordulója. A hivatalos pártdöntést 1957. október 10-én vagy 12-én hozták meg. Erre a határidőre az eredetileg a Szputnyik–1 után tervezett bonyolultabb szerkezet nem lett volna kész, ezért a megmaradt négy hétben egy új műhold elkészítésébe fogtak a mérnökök.

A repüléshez a Szputnyik–1-hez is alkalmazott, R–7 interkontinentális ballisztikus rakétából kialakított hordozórakétát alkalmazták. A rakéta 212×1660 km-es ellipszispályára gyorsította Lajka "űrhajóját". Az első rendellenességek ekkor kezdődtek. Az orrkúp ugyan rendben levált, ám egy hiba folytán a hőmérséklet-érzékelő rendszer nem tudott megfelelően működésbe lépni. Ráadásul a műhold hőszigeteléséből is levált néhány helyen a szigetelőanyag. A belső hőmérséklet rövid idő alatt 40 °C-ra emelkedett.

A felbocsátás során, a legnagyobb gyorsulás és túlterhelés idején a kutya légzésszáma megháromszorozódott, szívverése a start előtti 103-ról 240-re gyorsult. Nagyjából 3 órányi repülés után – hozzávetőleg háromszor olyan lassan, mint a földi tesztek során – állt vissza a 100-as számra a szívverése. Ebből két fő következtetést vonhattak le a kutatók:

  1. Az élő szervezet képes túlélni egy űrstartot, és a súlytalanság sem öli meg, hanem képes alkalmazkodni ahhoz.
  2. A lassú megnyugvás pedig azt mutatta, hogy az állat jelentős stresszként éli meg az utazást.

Az adatok arra utaltak, hogy Lajka valamicskét evett is az ételéből. Azonban nem sokkal később (nagyjából a repülés hetedik órájától) nem érkeztek életjelek a műholdról. A szovjetek eredetileg úgy tervezték, hogy egy hétnyi repülést követően mérget adagolnak Lajka ételébe, és így küldik kegyes halálba az állatot, mivel a műholdat nem szerelték fel olyan eszközökkel, amelyekkel képes lett volna visszatérni a Földre. Erre azonban már nem került sor, az eb – vélhetően a műhold túlmelegedése miatt – pár órán belül elpusztult.

Végül a Lajka koporsójává vált Szputnyik–2 1958. április 14-én, 162 napnyi keringés után tért vissza a légkörbe, ahol elégett.

Lajka útjának megítélése [szerkesztés]

Lajka emlékműve Krétán a Laszíthi prefektúrában található Homo Sapiens múzeumban

Lajka halálának körülményei ellentmondásosak voltak, mivel a szovjetek első közleményeiben az akkumulátorok lemerülése folytán bekövetkezett oxigénhiányról adtak ki közleményt, majd később vált csak hivatalossá az eutanáziás változat. 1999-ben néhány orosz cikkben először jelent meg, hogy Lajka halálának oka a kabin túlmelegedése volt és nem a méreg. Végül 2002 októberében a Szputnyik–2 egyik közreműködő tudósa fedte fel az igazságot teljes részletességgel, miszerint 7 óra múltán már nem kaptak jeleket a műholdról.

Az űrkutya pusztulása, illetve az a mód, hogy már eleve esélye sem volt a túlélésre, az állatvédelemmel kapcsolatos viták fellángolásához vezetett. Főként a világ nyugati felén állatvédő szervezetek az állatok tudományos kísérletekben való alkalmazása és annak kegyetlen módjai ellen szálltak síkra. Angliában a Nemzeti Kutyavédő Liga egyperces néma megemlékezésre kérte fel tagjait, illetve a Királyi Állatvédő Társaság tiltakozását fejezte ki a Szovjetunió felé. Más állatvédő csoportok egyenesen a szovjet követségek előtti nyilvános tiltakozásra hívtak fel Lajka repülése kapcsán. Néhányan az ENSZ New York-i székháza előtt is demonstráltak.

Lajka szobrot kapott a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében!

/RUS/

Ла́йка (1954 — 3 ноября 1957) — советская собака-космонавт, первое животное, выведенное на орбиту Земли. Была запущена в космос 3 ноября 1957 года в половине шестого утра по московскому времени на советском корабле «Спутник-2». На тот момент Лайке было около двух лет.

Возвращение Лайки на Землю в то время было ещё неосуществимо. Собака погибла во время полёта — через 5—7 часов после старта она умерла от стресса и перегрева, хотя предполагалось, что она проживёт около недели

Подготовка

Для экспериментальных запусков с целью подтверждения безопасности космических полётов предлагались мыши, крысы и собаки. Рассматривался вариант запусков и с обезьянами, но выбор пал на собак, так как они лучше поддаются дрессировкам и более спокойны, чем обезьяны.

Конструкторы установили предел массы собак в 6-7 кг, однако маленькие породистые собаки не годились для полёта, чаще всего они были изнежены, слишком требовательны к пище и недостаточно выносливы. Поэтому собак отбирали из питомника бездомных животных. По рекомендациям специалистов по кино-, фото- и телеаппаратуре решено было отбирать белых собак, потому что белые лучше выглядели в кадре. Из всех белых затем отсеивали по результатам тренировок в барокамерах, на центрифугах и вибростендах[4].

Из 10 собак[3] 3 претендовали на первый космический полёт с живым существом на борту: Альбина, Лайка и Муха. Альбина уже совершила 2 суборбитальных полёта, но её пожалели, потому что она ждала потомство, и решили, что она будет дублёром. Муху не выбрали из-за небольшой кривизны лап[5], что выглядело бы некрасиво на фотографиях, и её сделали «технологической собакой». На ней тестировали работу аппаратуры и различных систем.

Перед полётом Лайке сделали операцию, в ходе которой установили датчики дыхания на рёбра и датчик пульса около сонной артерии.

В течение последнего этапа собак тренировали длительное время в макете контейнера. Когда Лайка была уже на Байконуре, её сажали на несколько часов в кабину, где она привыкала к кормушке, ношению датчиков, комбинезона, ассенизационному устройству и нахождению в замкнутом пространстве.

Комбинезон Лайки крепился к контейнеру маленькими тросиками. Их длина позволяла принимать Лайке лежачее, сидячее положение, а также немного передвигаться назад—вперёд. В нижней трети тросиков стояли контактно-реостатные датчики, назначением которых была регистрация двигательной активности.

Утром 31 октября 1957 года началась подготовка к посадке в спутник. Лайке обработали кожу разбавленным спиртом, места выходов проводов от датчиков обработали йодом. В середине дня Лайку посадили в герметичную камеру, в час ночи её установили на ракету. Незадолго до полёта пришлось разгерметизировать камеру и дать попить воды: наблюдающему медперсоналу показалось, что собака хочет пить[4].

Полёт Лайки

Лайка на почтовой марке

Запуск «Спутника-2» был произведён 3 ноября 1957 года.

Телеметрические данные показывали, что после действий перегрузок, когда уже Лайка оказалась в невесомости, частота пульса восстановилась до почти нормальных значений, двигательная активность стала умеренной, движения — непродолжительные и плавные. Но времени для нормализации пульса понадобилось в 3 раза больше, чем в наземных экспериментах. Электрокардиограмма не показала никаких патологических изменений[3].

Лайка была жива в течение 4 витков вокруг Земли. Из-за ошибки расчёта площади спутника и отсутствия системы терморегулирования температура за это время поднялась до 40 °C[6]. Собака умерла от перегрева. Сам же спутник совершил 2370 витков вокруг Земли, затем сгорел в атмосфере 14 апреля 1958 года[7].

Специальная комиссия из ЦК и Совета министров не поверила, что Лайка умерла из-за конструкторской ошибки, и приказала провести эксперименты с похожими условиями на Земле, в результате которых погибло ещё 2 собаки[6].

Реакция

Пресса в СССР не сразу осознала значимость события. ТАСС официально сообщило о запуске «Спутника-2» в тот же день, но в статье сначала было перечислено всё научно-исследовательское оборудование и только в конце было написано, что на борту находится собака по кличке Лайка. В западной же прессе это стало сенсацией. В статьях выражали восхищение ею и одновременно переживали. «Самая лохматая, самая одинокая, самая несчастная в мире собака» — так писала «The New York Times» в своём номере от 5 ноября 1957 года.

Памятник Лайке на территории Института военной медицины

В течение 7 дней СССР передавал данные о самочувствии уже мёртвой собаки[6]. Только спустя неделю с момента запуска СССР сообщил о том, что якобы усыпили Лайку. Это вызвало небывалый шквал критики в западных странах со стороны защитников животных. В Кремль пришло много писем с протестами против жестокого обращения с животными и даже с саркастическими предложениями послать Первого секретаря ЦК КПСС Н. С. Хрущёва в космос вместо собаки[6].

Некоторые сотрудники, участвовавшие в подготовке Лайки, психологически тяжело перенесли смерть собаки. Советский физиолог О. Г. Газенко так рассказывал о своём психологическом состоянии уже после запуска Лайки[8]:

« Сам по себе запуск и получение… информации — всё очень здорово. Но когда ты понимаешь, что нельзя вернуть эту Лайку, что она там погибает, и что ты ничего не можешь сделать, и что никто, не только я, никто не может её вернуть, потому что нет системы для возвращения, это какое-то очень тяжёлое ощущение. Знаете? Когда я с космодрома вернулся в Москву, и какое-то время ещё ликование было: выступления по радио, в газетах, я уехал за город. Понимаете? Хотелось какого-то уединения. »

Значение полёта

Эксперимент подтвердил, что живое существо может пережить запуск на орбиту и невесомость. Первыми животными, благополучно вернувшимися из орбитального космического полета, были собаки Белка и Стрелка. Примечательно, что советские учёные в те годы выбрали для космических испытаний собак, американские — обезьян-шимпанзе.

11 апреля 2008 года в Москве на Петровско-Разумовской аллее на территории Института военной медицины, где готовился космический эксперимент, был установлен памятник Лайке (скульптор — Павел Медведев). Двухметровый памятник представляет собой космическую ракету, переходящую в ладонь, на которой гордо стоит Лайка.[9]

Hacsikó,Tokyo

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Hacsikó a múzeumban

Hacsikó (ハチ公, Hepburn-átírással: Hachikō) egy híressé vált japán kutya.

Emlékműve Sibuja, de talán egész Tokió legnevezetesebb tájékozódási pontja és találkozóhelye a hatalmas állomásépület előtti téren. Az akita fajtájú kutya szobra egy hajdani professzor hűséges ebét örökíti meg, aki minden este ott várta munkából hazatérő gazdáját a sibujai állomáson – egyesek szerint hónapokkal, mások szerint még 11 évvel annak halála után is. Az 1920-as évek e legendája valószínűleg a csú, az alattvalói hűség kötelességét volt hivatva ébren tartani a militarizmus felé haladó társadalomban.[1] Hacsikót kitömték, ma is megtekinthető az Országos Természettudományi Múzeumban.

A történetet több filmben is feldolgozták[2][3]

 

.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.